Seth f

Autista lány a fıiskolán
A fıiskolán általában meg voltam kukulva. Néha, hébe-hóba, megkérdeztem egy-egy ember születési dátumát, és utána ismét visszavonultam önmagamba. Teljesen üvegbúra alá kerültem. De mivel az Alkalmazott Pszichológia Tanszékre jártam, egy pszichológus kiszúrt magának a személyiségfejlesztı szeminárium elsı óráján, és foglalkozni kezdett velem. Rögtön, 18 évesen, szóban megkaptam a gyermekkori autizmus diagnózist. (Írásba nem adhatta, mert ilyen ügyben ez a tanszék nem volt illetékes.) Sokat voltunk együtt, minden kedden 11-tıl foglalkozott velem. De mivel már nem bírtam tovább, hogy az egész tanszék és az összes hallgató a hátam mögött beszél, ezért egy napon feltúrtam a Pszichológia Tanszék irodáját. (Valójában csak tollakat repítettem összevissza. Na jó. Nem szépítek. Az összes toll, több száz, a levegıbe repült, majd a földön landolt.) Talán ezért vitt el a Juvenilis (Gyermek-és Ifjúság) Pszichiátria Ambulanciájára a tanszékvezetı pszichológus, mert azt is mondta, hogy engem már gyógyszerezni kell. Itt is megkaptam a gyermekkori autizmus diagnózist, bár ezt csak címkének ítéltem meg. És emlékszem, hogy útban hazafelé a pszichiátriáról ez a kérdés tolult a fejembe: "Te akkor most autista vagy, vagy ember?" Választ senkitıl sem kaptam. Csak erıs nyugtatókat, köztük a Risperdalt, amit autista gyerekek és felnıttek is szednek. Ez kicsit jobbá tette az életemet. 2000-ben, a Magyar Írók Nemzetközi Szövetsége által rendezett XII. Nemzetközi Irodalmi Versenyen, 6. helyezést értem el vers kategóriában. 2001-ben, a XIII. Nemzetközi Irodalmi Versenyen, elsı helyezett lettem vers és próza kategóriában egyaránt. Csörögtek a telefonok, engem visított a rádió, mind ez azonban egyáltalán nem érdekelt. Semmi, semmilyen hatással nem volt rám. Egyszer azonban felemeltem a kagylót: hívtak tévébe interjúra, és azonnali állást ajánlottak nekem riporterként, egy újságnál. Mindössze 20 éves voltam, szinte még gyerek. Azonban a telefonba csak ennyit tudtam mondani: "Én nem tudom, hogyan kell beszélgetni." Visszakérdeztek: "Tessék? Ezt Ön mégis hogyan érti? Mindenki tud beszélgetni!" Nem tudtam erre válaszolni. Szó nélkül letettem a telefont. Soha többé nem kerestek. 21 évesen átirányítottak a felnıtt pszichiátriai gondozóba. Itt szintén gyermekkori autizmussal diagnosztizáltak. De mivel sem tanulni nem tudtam tovább, sem dolgozni, ezért hát leszázalékoltak 2002-ben. Még ugyanebben az évben kerültem az Autizmus Kutatócsoporthoz. Vizsgálat vizsgálat hátán. Szintén megerısítették a korábbi autizmus diagnózisomat. 2005. márciusában megjelent az Autizmussal önmagamba zárva címő könyvem. 22 évesen kezdtem el írni, ami a nagy magányomat, és az azzal együtt járó elkeseredésemet kitöltötte, és egy kicsit szebbé tette. Azonban újabb negatív emberi tulajdonságokkal találtam szembe magam: az irigységgel. Erre talán még egy lapáttal rátett az, hogy 2005 szeptemberében Friderikusz Sándor meghívott a Szólás szabadsága címő mősorába. Ott, a stúdióban, nagyon jól éreztem magam. A megalázásokat, gonosz lekicsinyléseket - amit a tévészereplés után kaptam az emberektıl - nagyon nehezen viseltem. Két hónapig napi tíz szem gyógyszerre volt szükségem. Mert a mi városunk kisváros, és az egyetlen pozitív kritikán kívül ("Nézd, ez a zsenigyerek a tévébıl") csak azt kaptam, hogy bámultak és bámultak. A régen látogatott helyeken megkérdezték tılem, hogy van-e e nálam pénz, mert nem szolgálnak ki. Amikor ezek történtek, akkor már durván és agresszívan visszapofáztam mindenkinek. Ilyeneket például: "Mégis mit képzelsz? Eddig is megvettem, ami kellett, és most, hogy tudod is, hogy nemcsak furcsa vagyok, hanem autista, ezzel mégis mi változott meg?" - erre nem tudtak mit válaszolni. A szomszédok még jobban elfordították a fejüket. Tudták, hogy sokat szoktam ordítani, de mindig köszöntek nekem a lépcsıházban. A tévémősor után nagy ívben kikerültek, és senki (szó szerint) nem köszönt. Anyám azt mondta, hogy én akkor is köszönjek nekik, mutassam meg, hogy nem vagyok "olyan", mint ık, a "normálisak". Aki irigy rám, azt most megkérdezném: "Vállalnád? A fél életedet eltöltenéd kórházban, állandó immunbetegségekkel (immunthrombocitopenia, hipertireózis, endometriózis)? Szeretnéd, ha már négyévesen az infúziót a fejedbe és a talpadba vezetnék, mert a vérzékenységtıl még vénád sem lenne? Vállalnád? Te tudsz beszélgetni, én nem. Csak mondom a magamét, és nem tudom megérteni közben a másik embert, és ez nekem fáj. Elhiszed? Vállalnád mégis? Nem tudok barátkozni, az emberek szó szerint menekülnek elılem. Vállalnád? Szeretnéd? És ha ezt mondanám: tessék, itt egy magányvilág, telve félelemmel és állandó rettegéssel, amikor még egy új gázgyújtóhoz sem mersz érni az iszonyú hangja miatt, és közben éhen halnál, mert nem tudnál semmit tenni ellene. Mondd! Vállalnád?" "Mindenki csak a saját sorsát tudja elviselni, mert a másé alatt összeroppanna." Ezért is mondom nektek, hogy ne adjátok fel soha, mert a tiltakozó, menekülı (vagy éppen a túlzottan bizarr) állapotban is lehet elérni eredményeket, akár felnıtteknél is. És köszönöm, hogy nem adtátok fel, pedig erre már számos lehetıség lehetett volna. köszönöm. mindenkinek. Seth F. Henriett. Ej, nem szólal a gyermek?
Ej, megszületett megint egy rab, Nyöszörög, kínlódik a világban, Nem érzi jól magát semmilyen ruhában, És már hipp-hopp, nıttön megnıtt, De emberek között nem ı gyızött, Hisz beszéde halk, ismétli a szavakat, Nem érti meg az emberi hangokat, Ej, nem is szólal igazán meg a gyermek, Csak a szeme fáj, s valami benne retteg, Hogy jöhetne ı reá is gyönyörő nyár, Nem vet pillantást emberek arcára, És már hipp-hopp, nıttön megnıtt, Gyermek akkor is, ha már felnıtt, ı meg csak a magányt ostromolja, Nem érti ezt a világ, a gyermek elmereng, Hisz' szólalna ı, de hisz' nincs is kinek, Ha szavát nem értik: akkor meg minek? Kedves szemében a csönd szava szólal, Síró lelkében autista baj van, Tudja ı ezt jól, s mégis megremeg, Forog még mindig maga körül réveteg, Csavargatja fejét, hidd el, ez nem élvezet, Én voltam e gyermek, szólok most Már hangosan, köztetek, hozzátok, Hogy a szeretetet szívetekben hordozzátok

Source: http://archiv.fppti.hu/szakteruletek/sajatos/hasznos/seth.pdf